Remélem még senki sem unja a bevezetéseket,de aki igen,annak jó hírem van. Ez az utolsó bevezetés és következhet a várva várt történet. Mint említettem nem igen kedveltem szüleimet. Ennek több oka is volt. Nagyon vagyonosak voltunk és a szüleim sosem elégedtek meg azzal amilyük volt.Mindig többre vágytak...
A nap 24 órájából körülbelül 12-t dolgoztak,majd egymással voltak elfoglalva, nem pedig velem.Testvérem nem volt, de örültem is neki, mert ha lett volna neki is ezeket a fájdalmakat kellett volna elviselnie, mint nekem. Egyébként anyukámat Carennek, apukámat Johnnak hívták.Mind a ketten 40 évesek voltak, családi vállalkozásból éltünk, mely tetőcserepekkel foglalkozott. Sosem érdekelt igazán, amit a szüleim dolgoznak.Én más voltam mint ők. Kilógtam a sorból, mind külsőre, mind belsőre.Visszatérve, szüleimmel sosem ültünk le egy jót beszélgetni vagy esetleg közösen filmet nézni. Ha szerettem volna valamit pénzt kaptam és csak is kizárólag a városközpontba mehettem, mert féltettek így máshova nem is engedtek el. A napjaimat így főleg bunkimban töltöttem, sem mint otthon. Viszont ha jobban belegondolok egy dolog jó volt a szüleimben. Minden évben egyszer elmentünk közösen valahova egy,esetleg két hétre. Ezek voltak a családi nyaralásaink, amik általában jó hangulatban teltek.Voltunk Los Angelesben,Washingtonban sőt egyszer Párizsba is eljutottunk.A szüleimről nem is akarok többet mesélni elég volt ennyi egy huzamra.
Nah a történet kezdete előtt még egy pár szót magamról.Sok mindent már tudtok,de azért nem mindent.Külsőre egészen átlagosan nézek ki.Barna szemem van és barna hajam.A korosztályomhoz képest izmos vagyok,de azért túlzásokba ne essünk.Minden héten kétszer futok és kosarazni is járok.Kosárban nem vagyok a legtehetségesebb, de élvezem és ez
a lényeg.Nagyon sok hobbim vant. Szeretem a lovakat, így ha ráérek elmegyek lovagolni. Lovaglás után mindig boldogság tölti el a szívemet,isten tudja miért.Deszkázni is deszkázok, de csak hobbi szinten. Imádom a zenét és táncolni is szeretek. Ha nincs otthon senki, ami elég gyakori nálunk, mindig karaokezok és mellette táncolok is.De a legeslegnagyobb hobbim mégis a színészkedés. Kiskorom óta híres színész szeretnék lenni, kaptam már kisebb-nagyobb szerepeket is, de mind csak színházban.Filmben még soha...De a legnagyobb álmom a mai napig az hogy egyszer majd Oscar-díjjal a kezemben végigsétálhassak a Walk of Famen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése